Azt hiszem ma volt az eddigi legrosszabb terhes napom... Már tegnap kiderült, hogy terhesség alatt nem szabad masszíroztatni, ami azért gáz, mert 1. imádom a talpmasszázst, 2. péntekre időpontunk van a férjemmel talpreflexológiára. Így ma fel is hívtam a lányt, hogy amikor bejelentkeztem ezt elfelejtettem közölni. Rögtön mondta is, hogy terhesen Isten őrizz!!! Remek! Na de nem baj, a féjem mehet kétszer. Naná, hogy a legnagyobb örömére, hisz úgyszint imádja a lábmasszázst. És akkor itt elromlott mára minden.
Az egy dolog, hogy nem vehetek egy forró fürdőt, nem mehetek wellnesselni, nem Bikram jógázhatok, nem ihatok 2 pohár forralt bort, csak egyet, de az is jó minőségű borból legyen! szóval az utcai árusok kilőve, de még ne mehessek el egy talpmasszázsra se???? Hát ez már sok volt :( És mint kiderült, az esti István általi talpnyomkodásokat is felejtsem el, max simizheti. Pedig úgy imádom, olyan jólesnek és különben is, hinné az ember, hogy az inkább jót tesz, mint árt. De nem, mert árt és kész!
Szóval elkezdett bennem gyűlni, hogy miket nem lehet, és még a kaja is a listán, mert ugye nem kéne súlyban elszállni, meg ha felemelek egy szatyrot már jön a Rakod le de gyorsan! figyelmeztetés. Jól ki is bőgtem magam, mert jöttek a könnyek és nem tudtam megálljt parancsolni. Valószínű, hogy a hormonok is okozzák ezeket a szélsőgées reakciókat és ezeket a bolhából elefántot csinálok érzéseket, de nem tudom kontrollálni.
Én tudom, hogy ezek a megszorítások mind a javamat szolgálják. Azt is tudom, hogy rajtam múlik, hogy a fiúnk hogy fejlődik, azt is tudom, hogy én a legjobbat akarom neki. És igen, azt is tudom, hogy most majd többen meg akarnak lincselni, hogy mit rinyálok itt, hisz örüljek, hogy van kiért szabályokat betartanom, örüljek, hogy nem azt a kínt kell végigélni, mikor orvosról orvosra kell járni, hormon injekciók és társait adják be nekem. Igen, jelentem tudom és értem a súlyát annak, hogy Mór rögtön jött nekünk és szépen fejlődik. Csak ez a mai nap most így sikerült.
Ezért most aranygaluskát csinálok, hátha a sikerélmény majd vidít. Már ha lesz, mert mostanában a sütés terén is akadnak gondjaim :(