Már itthon :) Túl az első fürdésen is, ami jó gyors volt, mert még nem nagyon értékelte az akciót :) Amúgy már tuti, hogy István az apa, csak akkor problémázik, ha éhes :D
Ma megvizsgálták, és még az orvos is mondta, hogy milyen nyugodt, még arra sem szólt egy szót sem mikor a lábát tekergették a csípővizsgálat miatt. Ja és még a szívverése is a megengedett tartomány alsó részében van inkább. Szóval nem rám ütött. :D

És akkor a vasárnap:
Kivárta ugye végül a szülinapomat, így pont 30 év és 2 perc van köztünk. Nagyon beletrafált.
Vasárnap hajnal fél 3-kor kezdődtek a fájások, 9-re mentünk be a kórházba, akkor kaptam beöntést, jó móka... 10:40-kor burkot repesztettek és onnan indult az igazi móka, mert borzasztó erős fájások jöttek. 127 a max a gépen, és nem egyszer láttam rajta ezt az értéket, komoly volt nagyon. 11-re a dokim is beért, kaptam egy szurit az engedélyével, ami nem tompított a fájdalmat, de leszedált a fájások közti időre, olyan álomkóros lettem tőle, érzékeltem, hogy mi van körülöttem, de nem reagáltam, csak így voltam, az jó volt. Aztán még vártak, hogy táguljak, majd hajrá, jöhet a kitolási rész, de a méhszáj utolsó hártyája, vagy mi nem akart eltűnni, pedig már látták a fejét, haját, így kézzel rásegített a dokim, ez gyilkos volt..., a szemem majd kiugrott, de csak nem akart eltűnni, Mór meg kijönni. Aztán bejött még egy orvos, ő a fejem mögé ült, úgy nyomta a hasamat, a dokim meg alul próbálkozott, majd helycsere, akkor már a dokim az alkarjával és teljes testtel nyomta a hasam, de nem tudott megszületni. Ekkor úgy döntöttek, hogy nincs értelme tovább kínozni, ez volt 3/4 háromkor, így császár lett a vége. A műtőt pikkpakk összerántották. az epidurál 1 perc alatt lezsibbasztott, gondolom már elég fáradt voltam, hogy hasson. Bár akkor már könyörögtem Istvánnak, hogy csináljanak valamit, mert az a tudat, hogy műtét jön, de még mindig fáj, valami szörnyű volt. Ő persze ekkor már nem jöhetett velem, de nagyon kedvesek voltak a műtőben. Mindenki trécselt, meg teljesen odavoltak a Mór név hallatán. Hogy végre nem egy Brendon meg Kevin, nagyon tetszett nekik :) Aztán egyszer csak orrszívó hangot hallottam, majd a sírást, és ekkor kezdtek csorogni a könnyeim. Csak folytak végig az arcomon, olyan boldog perc volt. Megmutatták, aztán vitték is ki méricskélni. Majd még a szülésznő behozta utána, hogy megpuszilhassam :) Közben foltoztak, semmit nem éreztem, csak nagyon remegtem és vártam a végét. Az egész nem volt több amúgy egy fél óránál. És mint kiderült nem vágták át a hasizmom, csak széthúzták, ezért is lehetett 3 nap múlva eljönni és így a regenerálódás is gyorsabb :) Bár fáj még rendesen.

Mint kiderült a műtét alatt, a köldökzsinór csavarodott rá a combjára, az húzta vissza és nem engedte kijönni. Sajnálta a dokim, mert ha tudják, már 11-kor kivették volna, na de így legalább tudom milyen végigvajúdni, aztán császárból felépülni...csodás :P

A kórházzal teljes mértékig meg vagyok elégedve, mindenki nagyon kedves volt és segítőkész. Napjában többször jött a gyerekorvos, meg a csecsemősök is. Na ők vérprofik voltak. Akármennyire sírt egy baba, ők megfogták és egy pisszenés nem volt több. Megmutattak mindent, amit nem tudott az ember, segítettek, és tök jó kedélyűek voltak. A dokim is jött minden nap, érdeklődött, megnézett.
A szobatársam egy kozmetikus lány volt, ő is első babás, és császáros, így jót vidultunk egymás bénázásán :) A méhösszehúzó szuri egy nagyon gyilkos találmány... De most már majd cseppekben kell fogyasztani.

István előtt pedig le a kalappal, egy hős volt, rengeteget segített. Masszírozott, simogatott, beszélt hozzám, nagyon édes volt. Mondta, hogy bármikor újra csinálná, meg fogja is :) Teljesen óriás már most a szerelem a fia iránt, nem bír betelni vele, édesek együtt nagyon. Köszönöm Kicsim, mindent <3